a linzerkorba egyszercsak odaérsz. nem tervezed. egyszerűen csak ráeszmélsz, szereted, és akkor ott vagy.
sosem értettem, mit lehet szeretni egy száraz, hamisan porcukros, lekvártalanul lekváros süteményen ami pont olyan uncsi mint a szomszéd néni kérdései vagy a szvoboda uzsonnája a szünetben. de most, hogy dédmamám szakácskönyvét egyre nagyobb élvezettel olvasom (és persze már túlzok is mert a kedvemrevaló, de nagyon - a könyvnek nevezett félig írt rózsaszín kockás füzet), a receptek melletti megjegyzések egyre újabb történeteket ébresztenek bennem. dédapám /férjem 62 hónapot ült. a linzer igen elállós - imigyen írta Sári mama, aki 902-ben a komáromi háztartástanon véste be örökre génjeinkbe a rayent, a börtöndesszertek szerinte legjobb választását. a történetet sokszor és több oldalról hallottam, gondoltam is, hogy ezt aztán biztosan nem fogják elvenni dédpapától az őrök, meghagyják neki. az igen elállós számomra úgyis inkább azt jelenti nem kapós (az onnan indul, hogy a tepsiből elfogy és arra is bőven tudok példát). börtönbe én biztos nem ezt választanám, ebben nem lehet elrejteni szerelmeset, enigmát, primitív egyszerűsége kioltja a titkokat. 16 után valahányszor megláttam, tőlem is elállós maradt. minden ehetőnek neme és ahhoz tartozó hangulata, tulajdonsága van. a linzer frigid. ennyi és nincs tovább róla mit mondani.
HOZZÁ: 22 dkg sima liszt, 18 dkg vaj, 7 dkg kristálycukor, 10 dkg fehér mandula darálva, 1 csipet só
Összegyúrtam, kerek és szív formával kiszúrtam, pár perc alatt 180 fokon kisütöttem, kettesével málnalekvárral összeragasztottam, vaníliás cukorral púdereztem, dobozba zártam másnapig.
a szöveget már vagy 2 éve írtam. rayent sokat sütök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése